CSÖRI

A verzió,

Nyolc éves koromban nyakamba akasztottak egy tangóharmónikát, hogy miért..., anyukámat kérdezzétek. Mondjuk szép hangszer, nem vitatom, de baromi nehéz. Négy évvel később megkaptam az első “villanyorgonát”, és 13 évesen már az akkori nyolcadikosok ballagási bankettjén játszottam egy zenekarral. Majd szerencsére valahogy hozzám került egy Deep Purple kazetta - pont időben, mer’ már kezdtem elhinni, hogy a Boney M. a legjobb zenekar -, így a falusi bálok mellett keményen dolgoztunk a saját számokon, és nyomtuk a rockot, de nem ám csak úgy...
A ’87-es AORTA-n (manapság ikszfaktornak hívják) az ország 700 zenekarából a legjobb 28 közé jutottunk. Nagyjából itt véget is ért sztárságom, azóta csak nevenincs, de rohadt jó zenekarokban játszottam, ahogy most is.

B verzió,

Már elég jelentős összeget költöttünk zenetanárra, amikor 16 évesen rájöttem, hogy nem vagyok valami tehetséges, vagyis valszeg ebből én nem fogok megélni, de az is kiderült ezen a ponton, hogy az együttzenélés öröme olyan extra élményt nyújt számomra, ami semmi mással nem pótolható, egyfajta drog, amiről azóta sem tudok lejönni.

Köszönet érte mindenkori zenésztársaimnak, akiktől nagyon sokat tanultam mind szakmailag, mind emberileg.

Per verzió,

Na erről talán mégse...

Csörnök Csaba



VISSZA